VIKING ISTENEK – ODIN
Odin, a sok-nevű isten, az egyik legösszetettebb lény a Kilenc Világban!
Mindenek Atyja, Félszemű, Akasztott, Festett Pajzsú, Úr, Bajkeverő, Bölverk, Öldök, Lándzsás, Álcás.
Több, mint 170 neve ismeretes Odinnak, ezek a nevek legkülönféleképpen írják le az isten tulajdonságait, tetteit, címet, utalnak az őt érintő mítoszokra vagy a vele kapcsolatos vallási gyakorlatokra.
Függetlenül, hogy ennyire sokoldalú, sokan egyfajta hadúr, pátriarkává redukálják bölcsességének nem túl alapos megemlítése mellett. Az Egyszemű isten ezen felszínes megértései azonban csak alig karcolják meg a felszínét ennek az összetett karakternek.
Lenyűgöző dolog az óészaki pogány vallásban, hogy az istenek, így a főisten is, egészen hasonlatos az emberekhez. Nem a habokból bújt elő hanem egy anya (Bestla) és apa (Borr) fia. Nem fekete vagy fehér, hanem jóra és rosszra, sőt hibázásra is képes karakterek, akinek megvannak a saját indokai.
Talán a legjobb Odinra úgy gondolni, mint egy tapasztalt öregre, világfáradt utazóra, ravasz bölcsre, aki már mindent látott, mindent kipróbált, megírta minden dolgokról a könyvet, majd teljesen újraírta, miután rájött, hogy első próbálkozása nem volt elég jó.
LEGFŐBB ESEMÉNYEK
Odin története egy gyilkossággal kezdődik. Testvéreivel, Vili-vel és Ve-vel meggyilkolták Ymir-t az óriást és megalkották az új világot az óriás csontjaiból, elnyerve így az Ygg, vagyis a Rettenetes és az Allfader, Mindenek Atyja nevet.
Odin ez után sem maradt tétlen egyik szemét feláldozta a jövõ ismereteiért Mimir kútjánál, ellopta a költészet mézsörét és megtanulta a seiðr-t (egyfajta mágia) Freyjától. Legnagyobb dicsősége a rúnák megszerzése volt, amikor kilenc napon és kilenc éjszakán át lógott a Világfáról. Amikor végzett, megosztotta áldozata gyümölcsét az emberekkel.
Ez által elnyerte a Felakasztott nevet. Odin nyugtalanul járta a Világokat, titkos ismeretek után kutatva, bárhol is legyen az, bárki bírtokában. Ezzel kiérdemelte a Vándor nevet. Sokan a győzelem atyjaként ünneplik őt, mégis általában csalás és megtévesztés útján nyer fizikai csaták helyett, amelyet gyakran nagy varázsismerete is segít. Mint az extázis istene, a skaldok (az ókori és a modern skandináv pogányság mesemondói és költői), misztikusok és a vad dühöngő berzerker harcosok védnöke is.
MEGJELENÉSE
Odin általában széles karimájú kalapban jelenik meg, amelyet egyik oldalára biccent, hogy eltakarja hiányzó szemét, amikor nem viseli szemfedőjét. Öltözete általában egy a rengeteg kalandja során megkopott köppeny.
Hatalmas lándzsát hordoz magával, melynek neve Gungnir, amely mindig célba talál. Draupnir (csepegtető”) egy arany gyűrű, amelyet Odin visel. Minden kilencedik este nyolc új gyűrű “cseppen” Draupnirból, mindegyik pontosan akkora méretű és súlyú, mint az eredeti.
Két farkas, Geri és Freki kíséri, akik felfalnak mindent ami eléjük kerül. Odin maga csak borral táplálkozik, minden ételt ami felajánlanak számára farkasainak adja.
Az iker hollók, Huginn (Gondolat) és Muninn (Emlékezet) repülve járják a Kilenc Világot, beszámolva Odinnak mindenről, amit látnak.
A nyolclábú lovon, Sleipnir-en utazik a Világok között. Amikor nem a birodalmat járja otthonában Asgardban található Hlidskjalf csarnokában tölti az időt. Ebben a csarnokban van egy hatalmas trón, amelybe ha beleül bármit lát a Kilenc Világban.
SZIMBÓLUMAI
Két leggyakrabban Odinhoz kapcsolódó szimbólum: a Triskele és a Valknut.
A Triskele (Hármas Kürt), amely Odin bölcsességét és ravaszságát szimbolizálja.
A szimbólum az Odhroerir megszerzéséről szóló legendán alapszik. Odhroerir egy varázserejű mézsör, amelyet Kvasir bölcs isten véréből főztek. A legendák eltérőek, de általában Odin leleményességével és mágiával három nap alatt szerezte meg a sört. A három szarv tükrözi a varázslatos nedűt tartalmazó három ivótülköt.
A Valknuttal kapcsolatban több teória is van. A következő az ami Odinhoz köti:
Úgy gondolják, hogy a Valknut, ami egyfajta csomó, szimbolizálja az isten kötésének és kötések oldásának erejét, amelyet a versekben és másutt is említettek. Odin képes egyfajta kötést tenni az elmére, így az emberek tehetetlenek lesznek a csatában, de ugyanekkor inspirált, megrészegült és csata-mámort, csata-őrületet is.
Odin nagy bölcsességet kínálhat Neked, bár mindig elvárja a munkát és az áldozatot. Ahogyan Odin feláldozta a szemét és önmagát is azzal, hogy felakasztotta magát a Világfára így példáján keresztül elvárja tőled is, hogy legyőzd a kihívásokat és eltűrd a nehézségeket kitűzött céljaid elérésének érdekében.
Végtelen tudásszomja arra inspirál, hogy megkérdőjelezd alapvető feltételezéseid, ötleteid és hiedelmeid. Útmutatást ad a kihívások, a megpróbáltatások és a küzdelmek megoldásához szokatlan vagy váratlan módokon.
Ha Odin bölcsességét keresed, ne feledd, a sok-nevű istennél soha semmi sem az, aminek látszik.